Amit az SSTV-ről tudni kell 1973 óta, amint már leírtam, nagy lendülettel figyeltem az SSTV-vel kapcsolatos műszaki híreket, információkat. Több külfüldi irodalmat böngészve jutottam el az ismeretek pontosabb megszerzéséhez. Szerettem volna ha mások is bekapcsolódnak ebbe a technikába. Tudva azt, hogy milyen nehezen lehetett hozzáférni a különböző sstv leirásokhoz, elhatároztam, hogy az általam megismert és elsajátított, sstv-vel kapcsolatos ismereteket a magyar amatőrők körében megpróbálom közzé tenni. Igy született meg 1985-ben a Rádiótechnika c. folyóiratban leközölt műszaki ismertetés. Közben megjelent nagyon sok számítógépes program az üzemmóddal kapcsolatban. Ezek ismeretében és használatával, 2003-ban elkészítettem egy kis füzetet, amelyben részletesen foglalkozom az általam kedvelt űzemmód jellemzőivel, készülékeivel, az említett programokkal. Célom az volt, hogy egy helyen megtalálható legyen minden,ami az SSTV üzemmel kapcsolatos. Néhány kép az elkészült ismertetőről. Végül is a kis ismertető A5-ős méretben 120 oldalon, fóliával borított fedőlapokkal, fénymásolt kivitelben készült el. A színes SSTV képek az említett kivitel miatt fekete-fehérek voltak. Szerettem volna az eredeti színes képekkel bemutatni, a most már használatos üzemmódokat, ezért kibővitettem. Továbbá egy-egy program felületet is színesben ábrázoltam. Igy készült el a jelenleg - 2011.02 - közre adott javított változata az ismertetőnek.
|